Jártamban-keltemben...fotózgattam.

Jártamban keltemben...fotózgattam. Ez a címe a magazinomnak, a hotdog.hu-n. Saját fotóimból válogatom bele a szerintem legjobbakat, valamilyen eseményhez, élményhez kötődően. Szeretem csinálni, sok örömet okoz a szerkesztése, és már egy egészen szép kis állandó olvasói köröm alakult ki. Ez idáig rendben is lenne, csakhogy az utóbbi időben előfordult néhány probléma. Időnként "újítanak", korszerűsítenek, s a legutóbbi ilyen alkalommal csalódottan kellett látnom, hogy a magazinom eredeti, általam megadott színei elvesztek, némelyik cikk szinte élvezhetetlenné vált, annyira leromlott az esztétikai értéke. Aggasztó az is, hogy állandóan fenyeget a tárhely megtelésének veszélye, és csak különféle trükkökkel lehet megoldani a magazin szerkesztésének folytatását. Meg aztán nem felejtettem még el, milyen lelkesen barkácsoltam egy időben kvízeket, míg csak egy gombnyomással nem törölték az összes kvízt a hotdogról. Szóval... féltem a már elkészült munkáimat, ezért megpróbálom átmenteni  őket szép lassan a még csak alakulófélben lévő saját honlapomra. Szép lassan, mert idő kell hozzá... átolvasgatom, esetleg aktualizálom, de mindenképpen igyekszem megtalálni hozzá a legelőnyösebb külalakot. Ennek eredményeképpen a honlapomon szebb a kivitel, a hotdogos profilomon viszont még egyelőre sokkal több a látni-, olvasnivaló.

Annak idején én is úgy kezdtem a blogolást, mint mindenki, hogy kiválasztottam egy-egy nekem kedves verset, és annak sorai közé tűzködtem a képeket... javamra írandó, hogy kezdetektől a saját fotóimat. Aztán egyszercsak kivirágzott a volt munkahelyemen a három csodálatos liliomfa, és ehhez nem volt vers, csak a nagyon szép képek, amiket meg akartam mutatni... kénytelen voltam hát valami szöveget fabrikálni hozzá. Nos, így kezdődött valamikor 2007. tavaszán, és azóta már teljesen rátaláltam a saját hangomra:)) Ha valami említésre méltó dolog történik velem, vagy csak úgy érzem, "jártamban-keltemben" jókat fotózgattam, kiválogatom a legjobb képeket, és írok hozzájuk valami laza, spontán szöveget, azt, ami éppen akkor az eszembe jut.

A nyitókép pontosan azt ábrázolja, ami leginkább szokott bosszantani, amikor valami olyasmit fényképezek, ami előtt üveglap van: vagyis engem, a fényképezendő tárgy tükrében. De ez a kép talán mégis egészen jól sikerült. Vasarely képe így is csodálatos maradt, és a tükröződésben meg benne van a lényeg: hűséges társam immár több mint két éve: a kis Sony-gépem. Amiket a magazinban láttok, azokat jól-rosszul, de ezzel a kis géppel követtem el. A fele érdem legalább az övé... volt, egészen tavaly karácsonyig. Akkor picit meghibásodott, és én addigra már amúgyis kinéztem az utódját. Új társamat Canonnak hívják, és szintén nem profi gép. Nem is lehetne az, mert akkor nem tudnám állandóan magammal hordani, szükség esetén akár zsebrevágni is:))) Ja, és ő is nagyon ügyes, nekem legalább is tetszenek a képei:))

Egy kis ízelítő abból, merre jártam-keltem, fotózgattam, azaz mit is láthattok a magazinban:

Fogadjátok szeretettel a magazinomat, és ha tetszett valami, írjátok is meg a véleményeteket....ha nem tetszett akkor is, (legfeljebb picit kevésbé örülök neki)  azt is megköszönöm.

Erre a címre írhattok: eozin@amilapunk.hu