Jártamban-keltemben...fotózgattam.

Jártamban keltemben...fotózgattam. Ez a címe a magazinomnak, a hotdog.hu-n. Saját fotóimból válogatom bele a szerintem legjobbakat, valamilyen eseményhez, élményhez kötődően. Szeretem csinálni, sok örömet okoz a szerkesztése, és már egy egészen szép kis állandó olvasói köröm alakult ki. Ez idáig rendben is lenne, csakhogy az utóbbi időben előfordult néhány probléma. Időnként "újítanak", korszerűsítenek, s a legutóbbi ilyen alkalommal csalódottan kellett látnom, hogy a magazinom eredeti, általam megadott színei elvesztek, némelyik cikk szinte élvezhetetlenné vált, annyira leromlott az esztétikai értéke. Aggasztó az is, hogy állandóan fenyeget a tárhely megtelésének veszélye, és csak különféle trükkökkel lehet megoldani a magazin szerkesztésének folytatását. Meg aztán nem felejtettem még el, milyen lelkesen barkácsoltam egy időben kvízeket, míg csak egy gombnyomással nem törölték az összes kvízt a hotdogról. Szóval... féltem a már elkészült munkáimat, ezért megpróbálom átmenteni őket szép lassan a még csak alakulófélben lévő saját honlapomra. Szép lassan, mert idő kell hozzá... átolvasgatom, esetleg aktualizálom, de mindenképpen igyekszem megtalálni hozzá a legelőnyösebb külalakot. Ennek eredményeképpen a honlapomon szebb a kivitel, a hotdogos profilomon viszont még egyelőre sokkal több a látni-, olvasnivaló.
Annak idején én is úgy kezdtem a blogolást, mint mindenki, hogy kiválasztottam egy-egy nekem kedves verset, és annak sorai közé tűzködtem a képeket... javamra írandó, hogy kezdetektől a saját fotóimat. Aztán egyszercsak kivirágzott a volt munkahelyemen a három csodálatos liliomfa, és ehhez nem volt vers, csak a nagyon szép képek, amiket meg akartam mutatni... kénytelen voltam hát valami szöveget fabrikálni hozzá. Nos, így kezdődött valamikor 2007. tavaszán, és azóta már teljesen rátaláltam a saját hangomra:)) Ha valami említésre méltó dolog történik velem, vagy csak úgy érzem, "jártamban-keltemben" jókat fotózgattam, kiválogatom a legjobb képeket, és írok hozzájuk valami laza, spontán szöveget, azt, ami éppen akkor az eszembe jut.
A nyitókép pontosan azt ábrázolja, ami leginkább szokott bosszantani, amikor valami olyasmit fényképezek, ami előtt üveglap van: vagyis engem, a fényképezendő tárgy tükrében. De ez a kép talán mégis egészen jól sikerült. Vasarely képe így is csodálatos maradt, és a tükröződésben meg benne van a lényeg: hűséges társam immár több mint két éve: a kis Sony-gépem. Amiket a magazinban láttok, azokat jól-rosszul, de ezzel a kis géppel követtem el. A fele érdem legalább az övé... volt, egészen tavaly karácsonyig. Akkor picit meghibásodott, és én addigra már amúgyis kinéztem az utódját. Új társamat Canonnak hívják, és szintén nem profi gép. Nem is lehetne az, mert akkor nem tudnám állandóan magammal hordani, szükség esetén akár zsebrevágni is:))) Ja, és ő is nagyon ügyes, nekem legalább is tetszenek a képei:))
Egy kis ízelítő abból, merre jártam-keltem, fotózgattam, azaz mit is láthattok a magazinban:
Fogadjátok szeretettel a magazinomat, és ha tetszett valami, írjátok is meg a véleményeteket....ha nem tetszett akkor is, (legfeljebb picit kevésbé örülök neki) azt is megköszönöm.
Erre a címre írhattok: eozin@amilapunk.hu
Hozzászólások
Hozzászólások megtekintése
Csak erre jártam,megint érdekes dolgokat találtam............
Pusszantalak.
BÉLA.
Miskolc
(Valeri1946, 2012.01.22 12:53)
Klárikám! Te még mindig okozol meglepetést, meg én voltam figyelmetlen, mert még eddig nem fedeztem fel nagyszerű "kajás" fotóidat. Lehet hogy nem
is jó helyre írok, mert itt más "komolyabb" témák vannak, de nem találtam más
helyet. Hát igen inycsíklandító kajás fotókat láttam , Te minden téren szuper
fotós vagy. Meg egyébként az hogy "duci".nak írtad Magad nem szégyen, sőt
ki szereti a zörgő csontú embereket. Meg Rubens fotóit nézve egyenesen kiváló
az alkatod. Azt a gumitorta receptjét jó volna tudni pláne hogy nem kell sütni és még diétás is.
Csak csodálni tudom mennyire sokrétű az érdeklődésed. Boldog vagyok hogy megismerhettelek és böngészhetek albumjaidban ahol mindig vár valami rendkívüli csodás fotó vagy humoros, esetleg iróníkus írás.
Sok szeretettel Vali
Re: Miskolc
(eozin, 2012.01.22 13:41)
Hát akkor Valeri kívánságára a gumitorta receptje:
Hozzávalók: 7 egész tojás
2 tasak zselatin-por
1,5 doboz tejföl
3 evőkanál kakaópor
12-14 evőkanál porukor
3 vaniliás cukor
1 gyümölcskocsonya
A zselatint fél liter meleg vízben feloldjuk, majd három részre osztjuk. A torta három részes, ill. negyedik szinten vannak a gyümölcsök, a színes gyümölcskocsonyával.
Alulról felfelé: sárga, barna, fehér réteg. Kivajazott formába öntjük egyenként, mindig megvárva, hogy az előző réteg teljesen megszilárduljon. Legjobb a kapcsos tortaforma.
Sárga részbe: 4 tojás, 4 ek porcukor, 1 vaniliás cukor, zselatin 1/3-a
Barna részbe: 3 tojás, 4 ek porcukor, zselatin 1/3-a
Fehér részbe: 1,5 doboz tejföl, 4 ek porcukor, 2 vaniliás cukor, zselatin egyharmada.
Tetejére kirakjuk a gyümölcsöket, és ráöntjük a színes gyümölcskocsonyát. (Fajtájától függ, hogy édesítjük-e még külön is.)
Elrontani nem lehet, gyönyörű és finom. Magamnak édesítőszerrel csinálom, úgy is fincsi.
JÓ ÉTVÁGYAT !
7712 Dunaszekcsö, ll. Lajos utca 37
(Äcs Sändorné, 2011.12.03 18:24)
Klärikäm! Csodälatos élményben volt részem, szinte úgy érztem ,én is ott ülök a repülögépen!
Köszönöm Neked, és csak újból Gratulälni tudok Neked!
Puszillak . Anna
gallokovacs@gmail.com
(gallokovacs, 2011.11.18 15:28)
Kedves Klári!
Nagyon örültem dicsérő sorainak a Dune de Pyla írásomnál, köszönöm. Pécsett járva megemlékeztem falumbéli festőművészről, ajánlom figyelmébe:
http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?SID=&pid=48799&n=gallokovacs&blog_cim=F%E9nyima-P%E9cs
Üdvözlettel:Zsuzsanna
Miskolc
(Valeri1946, 2011.11.05 17:59)
Kedves Klárika!
Nem győzőm elégszer megnézni a csodás Madonnákat és egyéb korabeli
festményeket. Ilyen gazdag összeállitás sehol sem létezik mint a Tied.
Nem tudok mindig irni de gyakran nézegetem ezeket az oldalakat.
Sok szeretettel üdvözöllek Vali



Bp.1062
(Tóth Béla., 2012.04.05 08:22)